Akár adsz, akár veszel,

mindenképpen jót teszel!
Szociális adománybolt




A második világháború alatt, a ’40-es évek elején a Vöröskereszt indította az első adományboltot az Egyesült Királyságban. A Vöröskereszttel együttműködve évtizedekkel ezelőtt kidolgozták az intézményesített adományozás közösségi modelljét, hálózatok formájában. A szigetországban jelenleg 8500 adománybolt működik, Magyarországon azonban csak 55 ilyen kezdeményezés van. Ezekből egy 100 %-ban Vöröskereszt Adománybolt Budapesten, kettő pedig Gyöngyösön működik az Almavirág Összefogás, Értékteremtő Szociális Szövetkezet üzemeltetésében, a Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetével való együttműködésben.

Az első budapesti adományboltot 2009-ben a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány hozta létre, eredetileg azzal a céllal, hogy a bevételből önkéntesek toborzását és kiképzését finanszírozhassák. Ruhák, társasjátékok, könyvek, edények – a hajcsattól a csillárig, gyakorlatilag mindent árultak.

Magyarországon ma a legelterjettebb a CSERITI-Adományháló, ami egy nyitott társadalmi mintaprojekt: az egyéni jó szándék és segítő összefogás erős szálaiból szőjük. A Kincsesbarlang a CSERITI boltok mintájára lett megálmodva. Lépésről-lépésre hálózzuk be Gyöngyöst és környékét, a társadalom minden rétegét a hétköznapi jótékonykodás gondolatiságával. A CSERITI Adományháló mintaprojekt keretében 2010 óta munkálkodik az adományboltok hazai rendszerének kifejlesztésén. Mostanra elismert módon fektették le a hálózati működés elveit és alapjait, indították el a hétköznapi jótékonyság gondolatiságának üzenetét – melyet mi Gyöngyösön honosítottunk meg, kicsit más adottságokra építve.

A tárgyak önkéntes felajánlásokból, különböző forrásokból érkeznek. Magánszemélyek, cégek, szervezetek, önkormányzatok vannak az adományozók között.

Adományokat áruba bocsátani, elsőre talán furcsán hangzik, de ha közelebbről megnézzük a működési elvet, akkor láthatjuk, hogy egy olyan rendszerről van szó, ami messze túlmutat az megszokott kereskedelmen, hiszen fontos társadalmi hasznok mentén működik.

Az egyik ilyen társadalmi haszon az újrahasznosulás, ami ebben az esetben a használt, de még működő tárgyak “továbbéltetését” jelenti. Ezek a tárgyak így nem kerülnek a szemétre és nem terhelődik velük a környezet. A modell második alappillére a szociális vásárlási lehetőség biztosítása.

A rászorulók mellett nagyon gyakori látogatók a környezeti fenntarthatóságot szem előtt tartó tudatos vásárlók is, akik az újrahasznosítás jegyében szereznek be adományozott árucikkeket, és a kincsvadászok, akik egy-egy különleges darab felkutatása miatt térnek be a boltokba. DE VAN, AKI CSAK AZÉRT TÉR BE VÁSÁROLNI – BÁRMIT – MERT SEGÍTENI AKAR.

„Félpénzen vehetsz – Teljes szívvel adhatsz”

Az adománybolt gyakorlatilag egy olyan közösségi tér, ahol a bejövő és kimenő áruk logisztikája történik: az adományokat fogadjuk, szállítjuk, raktározzuk, tisztítjuk, kisebb javításokat végzünk rajtuk, majd a boltokban értékesítjük. A bevételből tartjuk fenn a hálózat működését, biztosítunk olcsó vásárlási lehetőséget az arra rászorulóknak, miközben munkaerőpiacról kiszorult embereket foglakoztatunk, és a funkcionális újrahasznosítás eszközével óvjuk környezetünket a felhalmozódó hulladéktól.

A magyar emberek még nem ismerik eléggé kezdeményezést. A szociális szövetkezet missziójának tekinti, hogy Gyöngyösön is elterjesszék az adománybolt-kultúrát, és a Vöröskereszttel együttműködve az adományozási kultúrát fejlesszék. Szívügyünk az egyéni és vállalati adományozási kedv és hajlandóság növelése, a jelen és jövő generációinak személyes adakozást segítő közösségi szemléletre nevelése, formálása.

Az adományboltok energiája különleges, hiszen sok jó ember segíteni akarásának színtere.

1 / 3
Megnyitó
2 / 3
Megnyitó
3 / 3
Megnyitó

Partnereink

Almavirág összefogás

Almavirág Összefogás Értékteremtő Szociális Szövetkezet

Kincsfutár

Az Almavirág Összefogás Értékteremtő Kereskedelmi Szociális Szövetkezet legújabb divíziója a Kincsfutár.

Óriásvirág

Soha el nem hervadó virágokat küldhetsz szeretteidnek, barátaidnak különleges alkalmakra és ünnepekre.

Pályázati kommunikáció

GINOP-5.1.3-16-2017-00129

A kedvezményezett neve: ALMAVIRÁG ÖSSZEFOGÁS, Értékteremtő Szociális Szövetkezet
A projekt címe: Kincsesbarlang – Adományboltok üzemeltetése Gyöngyösön
A projekt azonosító száma: GINOP-5.1.3-16-2017-00129

Megítélt támogatás összege: 14 935 000 Ft
Projekt összköltsége: 15 341 416 Ft
Támogatásintenzitás (%-ban): 97%
Megvalósítás kezdete: 2018.02.01.
Megvalósítás vége: 2019.02.01.
Megvalósítás helyszíne: Gyöngyös

A projekt tartalmának bemutatása:

Projektünket 2018.02.01-jén indítottuk. A projektben 1 fő projektmenedzser, valamint 1 fő pénzügyi menedzser tevékenykedett megbízásos jogviszony keretén belül. Valamint 1 fő szakmai vezető tevékenykedett heti 20, illetve 1 fő szakmai koordinátor heti 40 órás munkaviszony keretén belül. A projektben 3 fő hátrányos helyzetű célcsoporttag – új munkavállaló számára teremtettünk munkahelyet. Az első időszakban megtörtént az újonnan felvett munkavállalók megismertetése a szervezetünk céljaival, szellemiségével, illetve a projekt célkitűzéseivel és konkrét munkakörükkel. A szakmai vezető folyamatosan segítette a hátrányos helyzetű célcsoporttagokat a különböző rész-munkafolyamatok elsajátításában. Az újonnan felvett munkavállalók mindegyikének munkaköre bolti eladó. A projektidőszak alatt a célcsoporttagok számára 40 órás állásmegtartó workshop került megrendezésre, amely a személyközi-, vállalkozói kompetenciák, illetve az együttműködési készség és a kommunikációs készség megszerzésére, fejlesztésére irányult. Ezen kívül 20 órás kommunikációs workshopon is részt vettek az új munkavállalók, ahol azoknak a szakmák feletti képességeknek és kompetenciáknak a fejlesztése történt meg, amelyeket bármilyen munkafeladatban hasznosítani lehet. A fejlesztés elsősorban a problémamegoldás folyamatára, a kommunikáció minőségére, a kooperáció képességére, valamint a felelősségvállaláshoz kapcsolódó indoklási és értékelési képességre irányult, illetve a szociális kompetenciák fejlesztése valósult meg. A projekt keretében beszerzésre kerültek a munkavégzés gördülékenységét biztosító notebookok és a szükséges szoftverek, tabletek, bolti kamerarendszer, salgópolc-rendszer illetve grafikai-és szórólaptervezésre és honlap létrehozására fordítottunk összeget a támogatásból a minél szélesebb nyilvánosság elérése érdekében.


GINOP-5.1.7-17-2020-00533

A kedvezményezett neve: ALMAVIRÁG ÖSSZEFOGÁS, Értékteremtő Kereskedelmi Szociális Szövetkezet
A projekt címe: „AGORA”
A projekt azonosító száma: GINOP-5.1.7-17-2020-00533
Megítélt támogatás összege: 21 158 749 Ft
Projekt összköltsége: 21 554 948 Ft
Támogatásintenzitás: 98%
Megvalósítás kezdete: 2021.03.01.
Megvalósítás vége: 2022.03.01.
Megvalósítás helyszíne: Gyöngyös

Projekt ismertető:

Projektünket 2021.03.01-jén indítottuk el. A projekt keretén belül 1 fő szakmai vezető tevékenykedett heti 40 órás munkaviszony keretén belül és 1 fő szakmai munkatárs heti 20 órás munkaviszony keretén belül. A projektmenedzser és a pénzügyi vezető vállalkozói díj ellenében végezték feladataikat. A célcsoporttagok folyamatosan kerültek felvételre, 1 fő 2021. április 16-tól kezdte meg tevékenységét szövetkezetünknél, 2 fő 2021. május 1-től, és 2 fő 2021. június 1-től. A célcsoporttagok heti 40 órás munkaviszony keretén belül tevékenykedtek a projektben. Mind az 5 fő hátrányos helyzetű személy volt a projektbe való belépés időpontjában. A projekt keretében lezajlott a megvalósítási helyszín felújítása és a létrejövő adomány bútor üzlet kialakítása. Az üzlet felújítási munkálatait a kivitelezés során ahhoz igazítottuk, hogy az üzlet mindenben megfeleljen a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, illetve munkavállalóink komfortérzetének és vásárlóink igényeinek. A felújítás keretében a következő munkálatok zajlottak le: vakolatjavítás oldalfalon, kazettás álmennyezet csere, padlóburkolat készítése beltérben, ajtó igazítás, festési munkálatok, villamos hálózat felülvizsgálata, javítása. Beszereztük az adománybolt üzemeltetéséhez és mindennapos adminisztrációs munkánkhoz szükséges eszközöket: gurulós körállványt, ruhatartó vasszerkezetet, notebookot és asztali számítógépet. Marketing tevékenység keretében hirdetésekre, szórólapra és reklámtollra fordítottunk összeget a támogatásból. A projekt gördülékenyen zajlott, nagyban hozzájárult a szervezet további sikeres működéséhez.


Kövess minket facebookon is!



Rendezvényeink

Rajzpályázat – 2019

RAJZOLJ EGY KÉPET A CSELEKVŐ SZERETETRŐL!

Városbál – 2019

A térség legrangosabb társasági eseményét.

Boltjaink

Adományait a Verseny utcai boltban tudjuk fogadni az alábbi időpontban:
Szerda: 10.00h - 18.00h
KÖSZÖNJÜK!


Gyöngyös, Koháry út 13.
(buszpályaudvarral szemben)
Nyitva tartás:
Hétfő: 08.00h - 17.00h
Kedd: 08.00h - 17.00h
Szerda: 08.00h - 17.00h
Csütörtök: 08.00h - 17.00h
Péntek: 08.00h - 17.00h
Szombat: 08.00h - 12.00h
Vasárnap:ZÁRVA



Gyöngyös, Verseny u. 12/1.
(80-as városrész, trafik mögött)
Nyitva tartás:
Hétfő: 08.00h - 16.00h
Kedd: 08.00h - 16.00h
Szerda:08.00h - 18.00h
Csütörtök:08.00h - 16.00h
Péntek: 08.00h - 16.00h
Szombat: 08.00h - 12.00h
Vasárnap: ZÁRVA